PEGASUS WORLD CUP INVITATIONAL:

A versenyről


Ha csak az eredményt nézzük Arrogate nyert Chrome 9. Sajnos azonban Chrome sérüléssel fejezte be pályafutását és lovasa kénytelen volt feltartani.
A versenyről: Szombat délután soha nem látott tömeg gyűlt össze a Gulfstream Park-ban, hogy a rendkívül színvonalas versenynap záró akkordjaként megtekintse a világ 2 legjobb telivérének California Chromenak és Arrogate-nek az összecsapását.
Sajnos a startnál az általam nagyon várt 2 feltörekvő titán Connect és Gun Runner nem lehettek ott. Connect felkészülése folyamán nem mutatott kellő frissességet így idomárja, mivel 2017-ben rengeteg komoly feladat megoldása vár rá, a tavaszi szezonkezdés mellett döntött. Gun Runner indulása még múlt hét vasárnap is, amikor előző cikkemet írtam, 90%-ban valószínűsíthető volt. New Orleansban ahol Gun Runner készült sajnos ló herpesz vírusfertőzések voltak így az egész telep karantén alá került. Úgy nézett ki Gun Runnert kiengedik a karanténból és starthoz tud állni. Azonban a versenyszervező további vér és nyálkahártya vizsgálatot kért hétfőn, amit a tulajdonosok már nem vállaltak. Két legnagyobb dobogó várományos kiesésével a Frank Stronach (szervező) lova Shaman Ghost lépett elő még dobogó várományosként. Shaman Ghost általában jól futott G1 versenyekben, azonban mindig Connect és Gun Runner mögött végzett.
Hétfőn kisorsolták a start számokat. Arrogate 1 míg Chrome a legrosszabb 12 startszámot húzta. A többiek közül Keen Ice (9) is elég kívülre szorult Shaman (7) és Neolitic (3) viszont jó startszámokat kaptak így immár ők lettek a 3. hely legnagyobb várományosai. A Gulfstream Park-ban nagy szerepe van a startszámoknak. Mindössze 220 yarddal a start után elég éles kanyar következik és az a lovas, aki kint ragad, nagyon sok teret veszít. Ezt figyelembe véve már Arrogate volt a favorit Chrome előtt. A többiek közül pedig Shaman,Neolitich, Keen Ice és mérföldes specialista Noble Bird pályáztak legnagyobb eséllyel a bronz éremre és az azzal járó 1 millió USD díjra.
A start előtt azonban olyasmi történt, ami még soha. Chrome nem akart beállani a gépbe. Végül sikerült betenni és elindult a verseny. A start után a 2 mérföldes ló Noble Bird és Neolithic állt az élre. Őket Arrogate követte a falon míg Chrome mindenki nagy megdöbbenésére kint ragadt a 4 spúrban. Ekkor szinte már mindenki tudta itt valami nem stimmel. Később tudott még gyorsítani és felment Arrogate mellé, de ekkor már Espinoza kézzel lovagolta. A túlsó egyenes végén Mike Smith kinézett Chromera és megindította Arrogatet. Gyakorlatilag azonnal faképnél hagyta az egész mezőny és Chrome sem tudott reagálni. Sőt Chrome-ot Espinoza fel is tartotta már a kanyarban. Arrogate így nagyon könnyen csak kentrézve hazasétált. Mögötte az esélyesek Shaman, Neolithic, Keen Ice sorrendben értek célba. Neolithicnek úgy néz ki a mérföld marad a távja. Keen Ice pedig majd hosszabbra bizonyíthat legközelebb.
A verseny után Smith azt nyilatkozta, amikor kinézett Chrome-ra és látta Espinoza már kézzel lovagolja tudta, hogy ma itt nem lesz küzdelem. Ez nem az a Chrome volt, akit ismer, és aki ellen a nagy csatára számított. Így egy sebességi fokozattal vissza is vette Arrogate. Espinoza azt mondta, már a startnál érezte, hogy Chrome valamit mondani akart, és ezért nem állt be a gépbe. Teljesen üres és matt volt így fel is tartotta. Reméli nincs nagyobb baj.
A verseny után kiderült Chrome jobb első térde folyadékkal telt fel, amely valószínűleg egy chip (csontszilánk) nak köszönhető. A tulajdonosok bejelentették Chrome végleges visszavonulását és a verseny után már vasárnap a Kentucky állambeli Taylor Made farmra szállították. Útitársa Arrogate volt, aki a nagy riválist útban hazafelé Calironiába elkísérte utolsó repülőútján. A tulajdonosok azt mondták új helyén Chrome-ot cm-ről cm re fogják átvizsgálni mielőtt megkezdené fedezőimén-i karrierjét. Fedezési díja 40.000 USD lesz, és ha az orvos nem talál semmit, február közepén már kezd is. A csontszilánkot artroszkópos műtéttel fogják eltávolítani így ez a fedezésben nem fogja zavarni. Őszintén remélem hosszú és egészséges fedezési karrierje során sok jó lovat ad majd, és egyszer talán nálunk is láthatunk egy Chrome csikót futni.
Chrome visszavonulásával Arrogate nagyon egyedül maradt képességét tekintve. Egyelőre még csak látni sem lehet olyan lovat, amely meg tudná akár közelíteni is. Ha egészséges maradt az elkövetkező időszakban akár minden rekordot megdönthet. Idomárja szerint még további javulás van benne. Kíváncsian várom pályafutásának folytatását.

/ Radics Ottó /