Tattersalls 2017 – ki ad érte többet?

A Tattersalls a legkorábban (1766) alapított telivér aukciós cég, akiknél évente 15 általuk megrendezett árverésen, összesen körülbelül 10.000 lóból válogathat kedvére az igényes vásárló.
Mi most csak a Newmarketban 2017 október 3 és 14 között megrendezendő „October Yearling Sale”-nek szentelünk kiemelt figyelmet, azon belül is a 2015-ben tenyésztésbe állított fiatal méneknek, akiknek első yearlingjei kerülnek árverésre idén.
Vajon a kétszeres Derby nyerő Australia itt bemutatott ivadékai között van a 2019-es Epsom Derby győztese? Mennyire lesznek kelendőek a kitűnő Kingman csikói? Megdönti-e valamelyik Sea The Moon utód Baden-Badeban eladott testvére rekordját (460.000€)?
Kezdjük mindjárt a már említett Australiaval! A kétszeres Derby hős (Epsom & Irish Derby) nevét onnan kapta, hogy tulajdonosai ígéretes csikóként már olyan távoli terveket szőttek számára, hogy egy nap ausztráliai ménesükben lesz fedezőménként felállítva.
A sárga mén igencsak kitűnő pedigrét mondhat magáénak: apja az ötszörös champion apamén, Galileo, anyja pedig a Cape Cross apaságú 7 (!) Group 1 versenyt nyert Ouija Board.
Karrierjének pataproblémák vetettek véget, de a 2014-es év legjobb telivérjeit felvonultató világranglistán így is megszerezte a harmadik helyet. Az írországi Coolmore-nál fedez, idei díja 35.000€.
A 2014-es év egy másik sztárját, Charm Spiritet (Invincible Spirit x l’Enjoleuse) 140.000 euróért vette későbbi trénere, Freddy Head. A befektetés igen kedvezőnek bizonyult, hiszen a mén három éves korában megnyerte Francaiország valamennyi jelentős Group versenyét mérföldön és közel másfél millió eurót keresett. A Queen Elizabeth II Stakes „behúzása” után kiérdemelte nyugdíjazását, és már egy-egy szezon töltött Angliában, Franciaországban és Új-Zélandon is az ottani tenyésztők legnagyobb örömére. 2017-ben 20.000 fontért fedez.

Charm Spirit

Egy másik (és az eddigi legjobb) Invincible Spirit utód a 2014-es Év lova és Legjobb három éves ménje, a négyszeres Group 1 nyerő miler, Kingman éves csikói eddig átlagban 275.000 eurót kerestek az árveréseken. Édesanyja, a 2002-es Poule d’Essai des Pouliches-ban brillírozó Zenda, nem más, mint a remek sprinter és sikeres fedezőmén, Oasis Dream anyai féltestvére.
Első szezonjában olyan kancákat fedezett, mint a legendás Frankel anyja, Kind vagy a 2014-ban az év Legjobb hároméves kancájának választott Taghrooda.
Díja 55.000 font ebben az évben.

Kingman

Az igencsak korai (első szezonjában egy Group 1 és két Group 2 versenyt nyert) Olympic Glory apja, Choisir nyomdokain haladva champion két illetve hároméves volt Angliában és Franciaországban.
Négyévesen rekord idővel és igencsak bravúrosan nyeri a Prix de la Foret-t.
Ő maga yearlingként 65.000 fontért kelt el és 1,7 millió eurót keresett. A déli és északi féltekén egyaránt foglalkoztatott mén idén 15.000 euróért állt a tenyésztők rendelkezésére.

Olympic Glory

Frankelről már nyilvánvalóan mindenki hallott, de egy évvel fiatalabb teljes testvére, Noble Mission (Galileo x Kind) versenylóként sosem tudott igazán kilépni bátyja árnyékából. Talán nem véletlen, hogy a Tattersalls Gold Cup, Grand Prix de Saint Cloud és Champion Stakes nyerő „kistesó” Amerikában lett felállítva kb 20.000 eurónak megfelelő összegért (itt jegyezzük meg, szintén euróra átszámolva Frankel kb. 136.000!)
Európában champion idősebb lónak választották és 128-as timeformmal fejezte be karrierjét.
Sea The Moon lehetne a kakukktojás a listán, hiszen ő „csak” szülőhazájában, Németországban remekelt, például 9 hosszal nyerve a német Derbyt 2014-ben. Sea The Stars első ménesbe kerülő fia egy sor klasszikus nyerőt mutathat fel anyai ágon is: Sanwa (Monsun) maga ugyan nem versenyzett, de teljes testvérei között két Derby (Samum, Schiaparelli) és egy kancadíj nyerő (Salve Regina) is található.
Díja 15.000 font és yearlingjei átlagban eddig 93.000 eurót produkáltak.
Slade Power az annak idején 5000 fontért vásárolt yearling, későbbi sprinter, aki 2012 és 2014 között olyan Group versenyekben utasította maga mögé vetélytársait, mint a British Champion Sprint Stakes, a Diamond Jubilee Stakes vagy a July Cup. Dutch Art 2015-ben ménesbe kerülő másik fia Garswood szintén képviselteti majd magát ezen az árverésen. A fedeztetési díjak között van némi különbség: utóbbi kicsivel több mint 4000, míg előbbi 20.000 euróért várja a kancákat.
A 2014-es Dubai World Cup második helyezettje, a Shamardal apaságú Mukhadram versenykarrierje alatt, kedvenc távján (2000-2100 m) három Group versenyben nem talált legyőzőre. Ménesben működő apai féltestvérei közül a második legdrágább helyen osztozik Dariyan-nal: fedeztetési díjuk megközelítőleg azonos £ 7000 és 8000 €.
No Nay Never a Coolmore egyik reménysége, a nemrég elpusztult Scat Daddy eddigi egyetlen európában elérhető fia (és egyben a legdrágább a maga 17.500 eurós díjával). A kétévesen veretlen, sprinterhez képest meglepően nagytermetű sötétpej mén a Breeder’s Cup Turf Sprintben Bobby’s Kittentől elszenvedett veresége után került Európába.
A Galileo-t Amerikában képviselő Magician két csikóját is felvezetik Newmarketban. Az ír 2000 Guineas megnyerését követően még ebben az évben a Breeder’s Cup Turf trófeáját is meg tudta szerezni és megszavazták az év Legjobb háromévesének. Négyéves szezonja már nem volt ilyen szerencsés. Második helyen végzett a Tattersalls Gold Cupban, Prince of Wales’s Stakesben és az Arlington Million Stakesben is. Három nappal a következő Breeder’s Cup Turfben tervezett futása előtt tréningben megsérült és nem tért vissza sem a pályára, sem Euróbába.
7.500 dollárért fedez a Coolmore Kentucky-i bázisán.
War Front két Európában megtalálható fia közül a drágábbik War Command (12.500€) első yearlingjeit is látni fogjuk. A mén kétéves szezonjában győzedelmeskedett Group szinten 1200 (Coventry Stakes (Gr2)) és 1400 méteren is (Futurity Stakes (Gr2), Dewhurst Stakes (Gr1)).
A leírásból kimaradt: Toronado, Battle Of Marengo, Alhebayeb, Gale Force Ten, Morpheus, Bungle Inthejungle, Ruler Of The World, Heeraat, Dunaden és Gregorian
Zárásképp jöjjön egy kedvcsináló promóciós videó:

 

/ Prém Livia /