Horváth Józsi (1947-2017)

Foto: Tóth László

Klasszikus értelembe vett nekrológot nem akarok írni. Azt tud írni róla más is. Én más oldalról próbálom megmutatni, hogy ki is volt ő valójában. Persze a lóverseny oldaláról. Kisgyerekkorától járt a galopp pályára édesapjával. Megszerette a sportot, és felnőttként is kijárt minden vasárnap (amikor még volt csütörtökön verseny, akkor arra is) és nagyon pontos kimutatásokat vezetett a futamokról. Fanatikus és önzetlen rajongója volt a galoppnak. Évekre, évtizedekre visszamenően pontos kimutatásokat vezetett a futamokról, lovakról. A lelátó magasabb pontjáról lefotózta (egyszerű kis fényképezőgéppel, nem olyan csodamasinákkal, amilyenek most vannak) a célba érkező mezőnyt. Így pontosan tudta, hogy milyen távolságra értek be egymástól még a helyezetlen lovak is. A képeket is rendszerezte, minden futamhoz egy képet csatolt. Akkoriban csak az első öt helyezettről írtak bírói ítéletet. De Józsi így azokat a lovakat is számon tartotta, amikre más már nem is figyelt. Kiértékelte az ötödiknél hátrébb végzett lovakat is. És hendikepelt. Nem a klasszikus formában, hanem saját egyéni elképzelése alapján. És ami a legérdekesebb, nem csak a lovakat “hendikepelte” hanem a zsokékat is. Ami így elég viccesen hangzik, de lássuk be, van benne ráció. Hiszen a lovasok tudása közt is van különbség, és a teljesítményük is lehet olyan hullámzó, mint a lovaké. A kettőt összegezve jött ki nála a várható befutási sorrend. Játszott is, de kis tétekben és nem minden futamban. Ha nem úgy jöttek a lovak, ahogy várta, soha nem szidta a lovasokat és a lovakat. Átszámolta, kiértékelte az összes galopp futamot. Korrigálta számításait, ha kellett.

Eredeti szakmája tán hűtőgép szerelő volt (pontosan nem tudom), és a 90-es évek elején került a lóverseny szaklap, a Turf közelébe. A nagy lapkiadók akkoriban megszűntek, a Turf kiadása kézről kézre járt. Végül kényszerűségből alapítottuk meg a Turf Kft-t. Eleinte külsősként dolgozott a lapnak, majd a Turf Kft-ben már résztulajdonosként. Ettől kezdve tudta igazán kamatoztatni a sok éves tapasztalatait. Megtanulta a hivatalos hendikepelést is, és saját önálló osztályozása volt a galopplovakra. Gyakran előfordult – tekintve, bárki is állítana mást, van szubjektivitás a lovak számszerű besorolásában – hogy az ő számítása igazolódott be a pályán. Elsősorban a galopp érdekelte, de az ügető rovat munkájában is aktívan részt vett. A Turf Kft saját kiadásban, saját nyomtatásban adta ki a szaklapot. Nem volt ilyen csilivili, mint a mostani, de megkockáztatom, tartalmilag teljes mértékben kielégítette a fogadók igényeit. Józsi ebben a munkában is nagy részt vállalt. Kezelte a nyomdagépünket, kiosztotta az újságokat az árusoknak, elszámoltatta őket, és mindenről nagyon pontos kimutatást vezetett. Nyolc éven át működtünk így, és a Kft nem termelt veszteséget.

A Kft felszámolása után az új vezetőség már nem tartott igényt a munkájára. Bár rosszul esett neki a mellőzés, de ezután sem lett hűtlen a “szerelméhez”, önerőből kiadványokat készített a magyar galopp történetéről. A legkiemelkedőbb alkotása a Turf Lexikon volt, melyben 180 oldalon szinte minden jelentős személyt bemutatott – legtöbbről fotót is beszerzett – akik 1827 és 2007 között valamilyen formában részesei voltak a magyar galopp sportnak, tulajdonosokat, trénereket, lovasokat, igazgatókat, szakírókat, hendikeppereket. Az előszót Dr. Fehér Dezső írta, s ebben nagyra értékelte Józsi munkáját. A könyvből egy dedikált példányt eddig is nagy becsben tartottam. Sajnos már csak egy emlék marad kedves kollégámtól.

Saját szerkesztésű kiadványait galoppnapokon a lelátó bejáratánál, a Turf árusító pult mellett árulta.

Nagyon sokan ismerték és kedvelték Józsit. Soha nem ücsörgött egyedül, mindig talált beszélgető partnert. Keresték a társaságát, mert egy őszinte, barátságos ember volt.  Amikor még kijártam a galopp versenyekre, első utam nekem is hozzá vezetett. Most már, ha kijárnék, sem tudnék vele beszélgetni, de emlékeimben igyekszem megőrizni őt.

 

Adalék: imádott sütni, főzni. A szerkesztőségben volt alkalmam megkóstolni alkotásait. Ezek közül a “titkos” recept alapján készített füstölt kolbász ízére emlékszem legszívesebben, bár a süteményei is nagyon finomak voltak.

Nyugodj békében!

/ Nagyváry Andrea /