Bár a galopp szezon a végéhez közeledik, ennek ellenére a telivérek rendületlenül bizonyítják, hogy a hűvösebb időben is megéri kilátogatni a Kincsem Parkba. Október 8-án több komoly megmérettetés is szerepelt a programon, ugyanis ekkor került lefutásra a legjobb kétévesek versenye a Szent László Díj, a zsoké legendáról elnevezett Kállai Pál Emlékverseny – Budapesti Díj, a Hármas Korona utolsó ága a Magyar St. Leger és nem utolsó sorban a MAFE – Tattersalls Díj is. A napi programot a Talent Díj átadása színesítette, amit idén Kelemen Zénó vehetett át Pörsök Pétertől, a díj alapítójától.
A MAFE és a Tattersalls kapcsolatáról már egy előző cikkünkben olvashattak. A MAFE 2013-ban kereste meg a Tattersalls-t azzal az ötlettel, hogy a futtatókat összefogó egyesület szeretne olyan versenyeket támogatni, amelyeknek névadója vagy társ névadója lehetne az árverési ház. Az ötletet siker koronázta, ezt bizonyítva jött létre az általuk szponzorált, 2014-ben először megrendezésre kerülő MAFE-Tattersalls Díj.
A Tattersalls árverési házzal folytatott több, mint tíz éves együttműködés alatt vásárolt lovak közül többen is bizonyítottak már, nem csak hazánkban, de Európa számos lóversenypályáján is. A teljesség igénye nélkül:
Thunder Teddington (GB) /Halling (USA) – Tremiere (FR)/ a 92. Magyar Derbyben szerzett harmadik helyezését követően letette névjegyét Ausztriában, Szlovákiában, Svájcban és Németországban is, majd 100-as RPR számmal került ausztrál tulajdonba.
Miss Turpan (GB) /Hernando (FR) – Miss Katmandu (IRE)/ a Hazafi és Alagi Díj megnyerését követően a 93. Magyar Derbyben a harmadik helyen galoppozott át a célvonalon. Ma már a Szenttamási ménesben van kiemelt szerepe, tavaly lépett pályára az első csikója, Merci Star, aki az idei szezonban a Magyar Kanca Díjban a harmadik helyen ért célba.
Crushing Power (GB) /Foxwedge (AUS) – Chasin’ Rsinbows (GB)/ szlovákiában háromévesen az évjárat kancája és az év sprintere lett. Eredményesen futott Lengyelországban és Olaszországban is. A Group 3-as besorolású Premio Tudini Spons. By Datamedica elnevezésű futamban elért harmadik helyezését követően 93-as RPR számmal fejezte be a pályafutását.
Dark Blue Sky (IRE) /Bobby’s Kitten (USA) – Dance Along (IRE)/ eddigi mérlege négy futásból három győzelem és egy harmadik helyezés. Legutóbb a Szent László Díjban sikerült behúznia az első helyet ifj. Kozma Istvánnal a nyergében. A TAHI-STUD Kft. kancája kétévesen már bizonyított, kijelenthető, hogy évjárata egyik legjobbja.
AGróf Széchenyi István Emlékverseny győztese, Different Illusion (GB) /Charming Thought (GB) – Daysiwaay (IRE)/ az egyetlen aktívan versenyző „black type” ló Magyarországon. Története azért különleges, mert két alkalommal is felvezették a Tattersalls Newmarket-i árverésén, ennek ellenére végül az árverésen kívül Szabó Hunor úr tulajdonába került. Azóta is versenyről versenyre bizonyítja, hogy megérdemelte a bizalmat.
A fentiek is bizonyítják, hogy érdemes körülnézni a Tattersalls árverésein. Szerencsére erre még idén is van lehetőség, legközelebb október 23-27. között licitálhatnak az érdeklődők az Autumn Horses in Training Sale keretein belül, ezt követi november 9-én a November Sale, majd november 28. és december 2. között a December Foal Sale. Amennyiben valaki már a jövő évre tervezne, annak sincsen semmi akadálya, ugyanis a Tattersalls honlapján már elérhető a 2024-ben megrendezésre kerülő árverések listája.
Na de vissza a futamhoz!
A 2200 méteres MAFE-Tattersalls Díj kapcsán az előzetes eredményeket figyelembe véve a legnagyobb esélyes a győzelemre a Jazy Team istállóját erősítő Agreement volt. A Bársony család sárgájával mindig számolni kell, nem véletlen, hogy a szaklap is az első helyre várta. A bombaerős mén legnagyobb kihívója az a Major Factor volt, aki a Seperate Opinion Díjat kisebb meglepetésre könnyen, 4 hosszal nyerte ifj. Fejes Lajossal a nyergében. A stabil formákat mutató Avoiding Water is reménykedhetett egy dobogós helyezésben állandó lovasával, Kolumbán Örssel. Thunderstone és Pannon Force DL sikere igazi meglepetés lett volna, előbbi egy éves kihagyás után állt starthoz, utóbbi gyengébb kategóriájú síkversenyekben és gátversenyekben tudott 1-1 helyezést elcsípni.
A startot követően Pannon Force DL vette magához a vezetést, azonban Agreement gyorsított és a kanyar környékére érve könnyedén átvette a vezetést, majd magabiztosan diktálta a tempót a minimezőnynek. Mögötte egy bolyban haladtak a többiek, ekkor már Pannon Force DL kivételével, aki a kanyarra érve több hosszas hátrányt szedett össze. A befutóra Agreement elsőként fordult rá és innen már egyenes út vezetett a célig. Mögötte az előzetes várakozásoknak megfelelően Major Factor és Avoiding Water párharcát láthattuk a helyezésekért, ezúttal a Sztankov Racing lova volt az erősebb.
by Galkó Orsolya
FOTO BNDK