Derby összefoglaló
Minden évben izgatottan várják a tulajdonosok, idomárok és lovasok a Derby és Divat Fesztivál napját, ami mondhatni az év legnagyobb eseménye a Kincsem Parkban. Ezen a napon kiemelt jelentőséget kap a divat, a résztvevők a legcsinosabb ruhájukkal tisztelik meg ezt az alkalmat. Kreatívabbnál kreatívabb fejdíszeket és kalapokat láthatunk évről évre, ami főként Tórizs Hajnalkának köszönhető, hiszen évek óta színesíti a programot az általa tervezett ruhákat és kalapokat, valamint fejdíszeket bemutató divatshow, ahonnan könnyen meríthetünk inspirációt akár mi is a jövő évi szettjeinkhez. Ezen a napon a gasztronómia is szerepet kap, változatos Food Truckokból választhatnak a látogatók. Az esemény hangulata magával ragadó, mindenki izgatottan teszi meg a fogadásait, ki szakmai alapon, ki pedig intuíció alapján, de a lényeg ugyanaz, együtt drukkolni a választott lónak/lovaknak. Semmivel sem összehasonlítható élmény, mikor az indító felszólítja a lovasokat starthelyeik elfoglalására, majd nyílnak a startgépek és a nézőtér extázisba esve próbálja a „célba kiabálni” a kedvencét. A futamok tekintetében is mindig színes a felhozatal.
Az első kiemelt verseny a Galoppclub Iffezheim – Flandorffer Tamás Emlékverseny volt, ahol a sprintelek csillogtathatták meg tudásukat. Az 1200 méteres futamban favoritgyőzelem született, a Sztankov Racing kiválósága, Carlos Ray szaladt át elsőként a célvonalon. Molnár Gyöngyi idomítottja zsinórban a harmadik sikerét aratta, nem hazudtolva meg az istálló remek formáját. Gyöngyi nagy gondot fordít idomítottjaira, ami az eredmények tekintetében is meglátszik.
A Játékoskártya – Buccaneer – Agrárminisztérium Díjában hét telivért adtak indulónak, kiegyenlített mezőny várta a startot, azonban azt talán kevesen gondolták, hogy a hatalmas szívű Airburst a Frankel ivadék Blazing Comettel nagyot csatázva felér a dobogó legfelső fokára ifj. Fejes Lajossal, aki hosszabb kihagyás után nagydíj győzelmet ünnepelhetett.
A Szerencsejáték Zrt. – 101. Magyar Derby volt a nap legjobban várt versenye, ahol a hároméves telivérek mérték össze tudásukat. Az előzetes eredmények alapján Amore Boy, Lord Winter, Csinibaba, Real Hope és Il Ministro voltak a favoritok. A tribünt megtöltötték a nézők, a parádét már több száz ember nézte együtt a lelátóról, izgatottan várta mindenki a start pillanatát. Ahogy arra számítani lehetett D’Angelo Fézer Ramónával magához vette a vezetést és erős tempót diktálva szerette volna „ellopni” a futamot, azonban a kanyarra érve már beérte őket a népes mezőny. Az egyenesre fordulva már az INTERGAJ istálló háromévese, Amore Boy hozta a többieket, őt Lord Winter támadta, de az első helyet nem sikerült elvennie a sárga méntől. A harmadik helyre a nagyot futó Real Hope ért fel a Talent Díj nyerő Benkő Ádámmal. Amore Boy gyakorlatilag hozta a kötelezőt, hiszen tulajdonosai Derby indulónak szánták már a megvétele pillanatában is. Úgy tűnik, hogy az INTERGAJ istálló feltett célja, hogy a Derby trófeát maguknál tartsák, hiszen 2020-ban Faust, 2022-ben pedig President nyakába került a babérkoszorú.
A nap zárásaként került lefutásra a Magyarországi Angol Telivér Futtatók Egyesülete által díjazott Elit kategóriájú Magányos Díj, ami a hároméves kancák utolsó nagy megmérettetése a július végén megrendezésre kerülő Magyar Kancadíj előtt. A futamban 13 kancát adtak indulónak, a startot követően Sic et Simpliciter diktálta a tempót, azonban a kanyarban átvette a vezetést a győzelem után futó The Little T Kun Ferenccel a nyergében. A Szenttamási istálló kancája sokáig nyerőnek tűnt, azonban a kívül forduló Mesetár hatalmas hajrát indított, és könnyed győzelmet aratott ifj. Kozma Istvánnal a nyergében Respectation előtt. A kanca győzelme talán nem is meglepetés, ha vetünk egy pillantást a származására. Az Akaba – Messerschmitt párosából született kanca valószínűleg még sok örömöt fog okozni tulajdonosának, Megyeri Zsoltnak, azaz a Maximilian istállónak. Az értékes díjakat a MAFE elnöke, Bodorics István adta át a győztes ló tulajdonosának, idomárjának és lovasának.
Mesetár futásáról, a vele való későbbi tervekről Megyeri Zsoltot kérdeztük:
Miért pont rá esett a választásotok?
Mesetárt 1 éves korában a bábolnai csikóárverésen vásároltuk, már előzetesen a katalógusból származása alapján is érdekesnek tartottuk, de a személyes megtekintés után teljes mértékig konkréttá vált a vásárlási szándék. Több licitáló is szerette volna megvásárolni, de végül a miénk volt a legjobb ajánlat.
Hogyan értékelnéd a futamot?
A konkrét futamot értékelve mondhatom, hogy szerencsére az előző hibákból tanulva, más taktikával pályára lépve bebizonyosodott, hogy jó távra neveztük. Hozzá kell tennem, hogy a lovaglás is hibátlannak mondható. Ezért természetesen köszönet Kovács Sándor mesternek, illetve ifj. Kozma István lovasnak.
Kit tartottatok a legnagyobb ellenfélnek a versenyben?
A futamban a legnagyobb vetélytársnak Respectationt tartottuk, mint ahogyan a papírforma is őt tette az első helyre. A futam felén-kétharmadán picit rosszabb pozícióban vártuk a hajrát, de Mesetár klasszisát mutatja, hogy az utolsó 400 méteren gyakorlatilag kétszer is újra tudott indulni, ahogy ezt az eddigi versenyeken is bizonyította.
Milyen későbbi terveitek vannak vele?
Későbbi terveink az idei évet illetően mindenképpen a Magyar Kancadíjon való jó szereplés, majd ezután természetesen a ló állapotát figyelembe véve vagy a Magyar Háromévesek Nagydíja, vagy a Magyar St. Leger azok a versenyek, amelyek szakmai szempontból is indokoltak lehetnek Mesetárnak. Reméljük, hogy a szezon második felében folytatni tudjuk a szép szereplést, különös tekintettel arra, hogy Mesetár magyar pályán, magyar tenyésztésű lóként válhat sikeressé. Kívánunk a lovunknak sok sikert és mindenekelőtt 100%-os egészségi állapotot, ami a legfontosabb!
By Galkó Orsolya
FOTO BNDK