A százkét derbynyerő nevét érdemes lenni végig venni, ám mert valamennyire nincs lehetőség, alább egy kísérlet olvasható az egykoron ünnepelt „sztárokról”.

Vatinius, az első nyerő, flegmasága miatt Tehén becenéven illették, ehhez képest a derbyben könnyen két hosszal győzött, az osztrákban pedig második lett (1921)

Levendel, az osztrák és a magyar derbyben is elsőként ért célba (1922)

Naplopó, az első nemzetközi klasszis, két évig a legnagyobb versenyekben győzött (1926)

Bűvész, a cseh vendég Vysehraddal szemben esélytelen volt, zsokéja, Gutai János azonban olyan finist hozott ki belőle, amivel legyőzte a favoritot (1927)

Try Well, minden távon kiemelkedőt nyújtott, elsőként nyert Hármaskoronát. Fantasztikus teljesítménye mellett az osztrák derby dobogója: Botos, Cyrano, Alaszka, magyar hármas… (1936)

Trissotin, a Hármaskorona küszöbén, a St. Leger startjánál egy vetélytárs megrúgta, és nyílt, vérző sebbel harmadikként ért célba (1940)

Minci, Nagy csatákat vívott Intermezzóval, utóbbi bécsi derby-győzelme után kikapott a hosszú távú specialistától (1947). Kettejük párosításából született Imi

Lubica, az árverésen senki sem vitte, ám egy év múlva váratlan derby-sikerét követően Közép-Európa elitjét is legyőzte (1949)

Roppant, sorozatban nyerte a nagy versenyeket, külföldön is, Bécsben Imi egyetlen vereségét okozta (1955)

Imi, a hazai korosztályos versenyek abszolválása után a szocialista országok csúcsversenyén nyolc hosszas előnnyel diadalmaskodott (1956) Imperiál apja.

Imperiál, a magyar lóversenysport kiemelkedő képviselője, országos hírnévre tett szert, majd Amerikában is eljutott a híre, tízhosszas derby-győzelme, hab pazar pályafutásán (1963)

Norbert, Vas Józseffel háromévesen mindent vitt, kivétel lovashiba miatt az osztrák derby, ott második. Itthon tizenkét hosszal nyerte a derbyt, Prágában hattal a csehszlovákot (1970)

Anda, Imperiál lánya, féltestvérével, Mákvirággal vívott nagy versenyeket, a derbyt hozta, sikere után több mint három évtizedig nem tudott kanca győzni (1973)

Bilbao, a derbyben Agytröszttel döbbenetes párharcot vívott, és kevéssel nyert, a St. Legerben szétszórta a mezőnyt, a Hármaskoronát Kelet-Európa egyik legjobbjaként ünnepelte Hertelendy Gábor zsokéval (1977)

Gázsi, a Nemzeti díjat, és a derbyt nyakhosszal nyerte Vas Józseffel, Bécsben két hosszal vesztett. Később bérbeadták egy szovjet ménesnek, itthon soha többé nem látták (1979)

Aréna, hat hosszal verte az osztrák derbyt nyerő Andort, később szép nemzetközi eredményeket ért el (1980)

Turbó, háromévesen pazar sorozatot produkált, benne két derby-siker (Bécs, Budapest), az osztrákot hét hosszal nyerte, amit a helyi sajtó harsányan díjazott (1981)

Try Star, az eddigi legnagyobb, tizenhat hosszal nyerte a derbyt Vas Józseffel, de elképesztő fölénnyel győzött az Alagi díjban és a St. Legerben is. Négyévesen is parádézott, a Millenniumi díjat kilenc hosszal, a Béke díjat számtalan hosszal abszolválta, majd a Kincsem díjban a régióbeli legnagyobb vetélytársait is leiskolázta (1986)

Sir Khan, nem tartozott az esélyesek közé, de Németh Ildikó nagyszerűen felkészítette, és Simon Ferenccel remek hajrát produkálva győzött a derbyben, pályacsúcsot javítva 2.27.8-as idővel (1994)

Menedzser, fokozatosan jöt fel, az Alagi díjban már könnyen nyert, a derbyben nyolc hosszal lelépte a mezőnyt Bodnár Lajossal a nyergében. Aperianov Zakariás tizenhetedik derby győzelmét ünnepelte vele. Négyévesen megnyerte többek között a Kincsem díjat.(1998)

April Sun, háromévesen hat futásából ötöt megnyert Kovács Sándorral, a fantasztikus sorozat Hármaskoronát eredményezett, ugyanis a hazai korosztályos kiemelteken sorra győzött, egyetlen vereségét a szlovák derbyben szenvedte el. (1999)

Rodrigo, remek támogatókkal rendelkezett, Ribárszki Sándor készítette fel, Kállai Pál lovagolta, és az Alagi díj megnyerésével esélyesként indult a derbyben, csakhogy a fiatal Kovács Sándor által irányított Akito, a Nemzeti díj győztese óriási küzdelemre késztette, és csak az utolsó métereken tudott felülkerekedni. Ez a derby volt a régi pályán az utolsó. A St. Legerben Akito visszavágott. (2000)

April Surprise, már az alagi pályán nyerte a derbyt Kovács Sándorral. Az Alagi díjban fölényes győzelmével vált a kékszalag esélyesévé, amelyet féltávtól vezetve három hosszal el is nyert (2001)

Poggione, német tulajdonban nyeretlenül érkezett, a derbyben azonban a legjobb hazai háromévesek mégsem tudták megszorongatni. Viszont a nem sokkal korábban osztrák tulajdonba került Gazduram az osztrák derbyben nyolc hosszal verte (2002)

Kings Honor, kétévesen évjáratelső a szürke mén, de tavasszal két gyengébb eredmény. Ribárszki Sándor idomár taktikát változtatott, a Nemzeti díjat végig vezetve hét hosszal nyert, majd Pozsonyban is szétszórta a hároméves elitmezőnyt, aztán Jaroslav Linekkel a nyergében a derby vetélytársait is legyőzte. Ekkor kezdődött a szlovák zsoké és a szürke lovak mágikussá váló kapcsolata (2004)

Rosenblatt, németországi sikerek után indította német tulaja és szakmai stábja az átépített galopp-pálya avatójának csúcsversenyén. A start után élre állva, végig vezetve, pazar idővel (2.30.9) győzött. A versenynap pénzügyi összesítése forgalmi és bevételi rekordot hozott tízezer néző részvételével (2005)

Thunder Groom, az osztrák derbyben az élmezőnyben helyezkedve, szoros versenyben negyedik lett. A Kincsem parki kékszalagért várásra hajtva vitte sikerre Jaroslav Linek. Sajnos utolsó futása volt a ménnek, alagi tréning közben lovasától megválva végzetes balesetet szenvedett ((2006)

Saldenzar, ígéretes sikerek, a Nemzeti díj megnyerése után készítette a kistermetű sárgát a derbyre Papp István idomár. Eredményeivel olyan fogadási lázt generált, hogy a számítógépes rendszer összeomlott, a rekordszámú közönség nem tudott fogadni, így csak a sárga nyert, a lengyel Piotr Krowickival a nyergében féltávtól már nem volt ellenfele. Trénere a nagy siker után váratlanul elhunyt. A Hármaskorona harmadik ágára, a St. Legerre Kovács István II készítette fel, tíz hossz előnnyel nyerte a versenyt, amelyre viszont már lehetett fogadni… (2007)

Sunny Sam, az Alagi díjban még második Mikóczy Zoltán tulajdona, de Ribárszki Sándor idomár remekül felkészítette a derbyre, és a tapasztalt angol zsoké, Gary Hind irányításával a kanyarban élre állt, és onnan nem volt ellenfelük, 2.26.1-es pályarekorddal győztek (2008)

Csillaghullás, másodikként ért célba a derbyben, az évjáratelső Garabonciás mögött, ami korábbi eredményeihez képest meglepő teljesítmény volt, az pedig még inkább váratlan volt, hogy a győztes doppingvizsgálata pozitív eredményt hozott, így diszkvalifikálták, és a félvér kapta utólag a kékszalagot (2009)

Shamall Sally, a szlovák Zuzana Kubovicová készítette fel, Zdenko Smida lovagolta, és fölényesen győzött a derbyben, 1973 óta az első kanca, amely elnyerte a kékszalagot. (2010)

Latin Lover, a Nemzetit, és az Alagit megnyerve, hosszú idő után bizonyította: Alagi-győztes tud derbyt nyerni. A Hármaskoronáról sérülés miatt maradt le, nem indulhatott a St. Legerben (2012)

Mayday, az újabb példa a Ribárszki, Linek, szürke „hármas mágiájának”, hat hosszas előnnyel ért célba a tizenöt fős mezőny előtt (2013)

Kilword, kiváló hazai, szlovákiai eredmények után utónevezéssel került a derby mezőnyébe, és az Álmodó-istálló favoritjait meglepve győzött (2014)

Quelindo, a Deák György irányította Álmodó istálló újabb klasszisa hozta meg az első derby győzelmet a kék-zöld színű csapatnak. A Maronka Gábor által felkészített szürkét Jaroslav Linek lovagolta, és előzőleg a Nemzeti díjat is megnyerte. Végül a St. Legerben is győzött a szürke, és eddig utolsóként Hármaskoronával büszkélkedhetett (2015)

Merion, Maronka Gábor ismét sikerre vezette egyik háromévesét, amely nyeretlenül, de fokozatosan javulva indult a derbyben. A befutóban Sárkányfűvel öldöklő küzdelemben kis különbséggel győzött, amelyben fontos szerepe volt az olasz Alberto Sanna erélyes lovaglásának (2016)

Eminens, csupán az évjáratelső Mágnástól kapott ki, csakhogy utóbbi sérülés miatt nem indulhatott a derbyben. A lehetőséget Kovács Sándor idomár kihasználta, és Zdenko Smida remek kvalitásaival hazaküldte lovát a derbyben (2017)

Esti fény, másodikként ért célba az Alagi-díjban, ám végül nyeretlenül, de nem esélytelenül indult a kékszalagért, Zala Csaba idomár minden szempontból remekül felkészítette, Nagy Tamás zsoké pedig utasításait betartva, a befutó elején élre állva, és távbírását kihasználva győzött (2018)

Faust, a covid-járvány árnyékában futott derby „színházi” hármasbefutót hozott, a nyertes mögött a favorit Bánk, valamint Lucifer végzett (2020)

President, nyerte a 100. magyar derbyt, noha nem tartozott az esélyesek közé, Stanislav Georgiev olyan sebességgel hozta a befutóban az „Elnököt”, hogy riválisai nem tudták csak követni (2022)

Amore Boy, kezdte a második százas etapot, a Csontos Pál vezette istálló klasszisa Jaroslav Linekkel a nyergében győzte le többek között istállótársát Lord Wintert (2023)

Géza, háromévesen mindent vitt, Nemzeti, Alagi és a Magyar Derby. A zsoké Stanislav Georgiev és a tulajdonosok: Rutkai József és Turbucz Sándor, akik sikeres ügető istállókat visznek, és áprilistól kóstoltak bele a galopp világába Géza révén (Turbucz már korábban is tett ilyet – sikerrel), úgy döntöttek, hogy a Kincsem Parkban rendezett osztrák derbyben elért győzelme után Géza az októberi St. Legerben a Hármaskoronáért fut még idén. Kilenc év után sikerülne ismét elérni a kitüntető címet! Csodálatos szezonja lenne, noha már így is az! (2024)

Összeállította: BUDAI MIKLÓS, egy lóverseny kedvelő újságíró

FOTO by BNDK