St. Pantaleon ezúttal kicsivel előbbre…

Az októberi első versenynap több kiemelkedő versennyel kecsegtetett, a „húzónév” a háromévesek utolsó klasszikusa, a St. Leger volt.

A felvezetés sem volt akármilyen, már a második futamot, az I. kategóriájú MAFE-Tattersalls Díjat nagy érdeklődés kísérte. A 2200 méteres versenyre hat lovat neveztek, négyet Csontos Pál istállójából. Nem is „osztottak” másnak lapot, a befutóban nagy küzdelemben a Kincsem Díjban is remeklő St. Pantaleon fejhossznyi előnnyel ért célba a legutóbb még Windsorban nyerő To Catch A Thief előtt. Harmadikként Maronka Gábor idomitottja, Di Domenica Sweety ért célba. A három zsoké sorrendben: Alberto Sanna, Stanislav Georgiev, Ján Havlik, ugyancsak a mezőny elitje.

Az élvezetes verseny, ám papírforma eredményt hozó futam nem is lendített a fogadók anyagi helyzetén, a sportérték többet ért, mint a háromszoros befutó, és a 15.5-ös hármas osztaléka. Ilyen erős favoritok mellett nem lehetett meglepetést találni, olyat pedig különösen nem, aki oda is ér a dobogóra.

A Magyarországi Angol Telivér Futtatók Egyesületének tiszteletdíja jó helyre került.

Budai Miklós

FOTO By BNDK